Ezeknek a kezdeményezéseknek az eredményeképp, 1991. október 30-án közel-keleti békekonferenciát rendeztek Madridban, az Egyesült Államok és a Szovjetunió védnökségével. A konferencián részt vett az izraeli, a libanoni és szíriai delegáció, továbbá egy közös Jordán-palesztin delegáció is. A formális tanácskozást az érintett felek között bilaterális tárgyalások követték, majd a régiót érintő problémákkal multilaterális tárgyalások keretében foglalkoztak.

Kétoldalú tárgyalások

Izrael és a palesztinok: Oslóban több hónapos intenzív diplomáciai tárgyalásokat követően Izrael és a Palesztin Felszabadítási Szervezet között elvi megállapodás született, amelyben körvonalazták a nyugati partvidéken és a Gaza-övezetben létrehozandó palesztin önkormányzat megvalósításának tervét. Ezt 1993. szeptemberében Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője és Jitzak Rabin, miniszterelnök közötti levélváltás előzte meg, amelyben a PFSZ elismerte Izrael jogát a békés és biztonságos létezésre, és Izrael elismerte a PFSZ-t a palesztin nép képviselőjeként. A PFSZ lemondott a terrorizmus és az erőszak más formáinak alkalmazásáról, és elkötelezte magát a konfliktusok békés tárgyalások útján történő megoldása mellett. Ezt követően egy közös izraeli-palesztin elvi nyilatkozatot írtak alá a felek Washingtonban, amely tulajdonképpen egy egyre nagyobb palesztin önrendelkezést biztosító, négy lépcsőben megvalósítandó ötéves folyamat részletes terve. Az első lépcső: a Gáza-övezetben és Jerikó körzetében levő önrendelkezés bevezetése, már 1994. májusában megtörtént. Ugyanazon év augusztusában a második fázis is megtörtént, amely szerint a nyugati parton élő palesztin képviselők megkapják az önálló rendelkezés jogát az öt megállapított szférában: az oktatásban és kultúrában, az egészségügyben, a népjóléti, a helyi adók és a turizmus ügyében. Az 1995. szeptemberében elfogadott Ideiglenes Izraeli-Palesztin Egyezmény tovább bővítette a palesztin önrendelkezési jogokat a nyugati parton a saját választott képviselőtestület, a Palesztin Tanács létrehozásával, amely lehetővé teszi a belügyek teljes irányítását. Az utolsó szakasz – a végleges státuszról folytatott tárgyalások – 1996. májusában megkezdődtek. Ezek a tárgyalások fogják meghatározni a végleges megállapodást. Így például a menekültekről, a telepekről, a biztonságról, a határokról, Jeruzsálemről és egyéb közös érdeklődésre számot tartó ügyről. Izrael és Jordánia: A madridi konferenciát három éves tárgyalássorozat követte, s ezek végül elvezettek ahhoz a Husszein király és Jitzak Rabin, miniszterelnök által 1994-ben tett nyilatkozathoz, amely véget vetett a két ország közötti 46 éve tartó háborúskodásnak. A nyilatkozatot követő békeszerződést 1994. október 26-án, Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok elnökének jelenlétében írták alá az aravai határátkelőhelynél (Eilat és az Aquaba-öböl közelében). Azóta a két ország különböző területeken történő együttműködése mindkét ország számára jelentős előnyökkel jár. Izrael és Szíria: A madridi megegyezések szellemében az izraeli és szíriai delegációk találkozói Washingtonban kezdődtek, s a nagykövetek tárgyalásai azóta is megismétlődnek magas rangú amerikai tisztviselők vezetésével. A legutóbbi béketárgyalások (1995. decemberében és 1996. januárjában) a biztonság és egyéb kulcskérdések körül mozogtak. A részletes és átfogó tárgyalásokon a felek az elvi megállapodás fontos kérdéseit tisztázták, valamint a további tárgyalásokon megvitatandó álláspontjaikat közelítették egymáshoz

Többoldalú tárgyalások

A többoldalú tárgyalások a békefolyamat szerves részét képezik, s céljuk nemcsak a térség problémáinak megoldása, hanem a közel-keleti népek közötti fokozott bizalomra épülő normalizált viszony kialakítása is. Az 1992. januárjában Moszkvában megrendezett Multilaterális Közel-Keleti Konferenciát követően – amelyen 36 ország és más nemzetközi szervezet vett részt – a delegációk öt, speciális kérdések megvitatására létrejött munkacsoportba szerveződtek, amelyek időről-időre találkoznak a régió valamely országában. Az öt munkacsoport témája a következő: környezetvédelem, fegyverkezés és biztonság, menekültek, vízkészletek, és a gazdasági fejlődés. Jitzak Rabin miniszterelnök meggyilkolása 1995. november 4-én az országot mély gyászba döntötte. A szélsőséges zsidó merénylő azt a katona-államfőt gyilkolta meg, aki eljutott a csatamezőktől az egész nemzetet a békéhez vezető útig.